Frissítve

2022. máj. 9.

Munkaerőpiaci és Esélyegyenlőségi Tanulmányok Dokumentációs Központ

angol zászló

Igazgató: Dr. habil. Tésits Róbert

A központ kiemelt feladatának tekinti, hogy feltárja azokat a folyamatokat és okokat, amelyek a szerkezetátalakítás folyamán a foglalkoztatás belső és térbeli struktúrájában kialakultak. Nagy hangsúlyt kívánunk adni annak, hogy a területi egyenlőtlenségek körén belül megismertessük hallgatóinkkal azokat a kezdeményezéseket, amelyek a kirekesztés mérséklését, emellett az integrációs lehetőségek bővítését jelenthetik. Az európai foglalkoztatás- és regionális politika fő áramának megfelelően a demográfiai csoportokon túl (idősek és fiatalok) fontos szerepet szánunk a romák, a megváltozott munkaképességűek, a hátrányos helyzetű térségben élők, valamint a nők regionális esélyei vizsgálatának. A versenyszféra rugalmas (non-standard) foglalkoztatási formái mellett vizsgáljuk a nonprofit, valamint az állami/önkormányzati szféra által a hátrányos helyzetű térségek és társadalmi csoportok számára kínált lehetőségei alkalmazásának területi hatékonyságát (szociális gazdaság, szociális szövetkezetek, közfoglalkoztatás). A munkahelyteremtő programoknál azonban még fontosabbnak tartjuk a munkaerő foglalkoztathatóságának tér-ökonometriai és empirikus vizsgálatát, amely az egyik kiemelt projektünk.

2006-ban útjára indítottuk a Munkaerőpiaci területi tervező, a Demográfia, illetve a Térségi szociális tanácsadó specializációkat. Az elmúlt években a felsőoktatási intézményeknél felerősödött az a folyamat, amelynek során, a nappali szakon diplomát szerzett fiatalok munkapiacra jutása egyre nehezebbé vált, nőtt az elhelyezkedni nem tudó diplomások száma. E tendencia enyhítése szempontjából is jelentős lépés volt a Földrajzi Intézet és a Szociológia Tanszék együttműködésére is épülő központ létrehozása, amely intézményekben, a korábbi években, a társadalmi esélyhátrányokkal, valamint a munkaerőpiaci folyamatokkal összefüggő térbeli jelenségek oktatása és kutatása a tevékenység szerves részévé vált.