tehetségnap 2026
Forrás: PTE, Kiss Gadget Zoltán

Frissítve

2026. máj. 7.

Egyetemi élet

2026. május 7., 8:05

Tehetségek reflektorfényben

konferenciatehetséggondozás

A Pécsi Tudományegyetem 2026. április 30-án rendezte meg a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Programhoz kapcsolódó, az ötödik évfolyamot lezáró Tehetségnap konferenciát, ahol bemutatták a program kutatási eredményeit. Az eseményen összesen 51 kiemelkedően tehetséges hallgató mutatkozott be, emellett a Tehetségnap ünnepélyes megnyitóján szakmai elismeréseket és okleveleket is átadtak a PTE Közgazdaságtudományi Kar Dr. Halasy-Nagy József Aulájában.

A Pécsi Tudományegyetem Magyarország legrégebbi felsőoktatási intézményeként kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. Ennek egyik meghatározó eleme a 2021-ben megújult Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program, amely oktatói mentorálás mellett szakmai képzésekkel, kapcsolatépítési lehetőségekkel és látókörszélesítő rendezvényekkel segíti a hallgatók fejlődését.

Az eseményen beszédet mondott dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, valamint dr. Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese, akik hangsúlyozták a fiatal kutatók támogatásának és a tudományos utánpótlás erősítésének jelentőségét.

Tehetségnap 2026

Szeretettel gratulálok minden díjazottnak, illetve mindazoknak, akik részt vettek ebben a tehetségprogramban, de leginkább azoknak, akik élvezik azt, amit csinálnak. Sokan közületek nem egyszerűen életpályát választottak, hanem életmódot is, ami nem korlátozódik egy hagyományos nyolctól négyig tartó munkaidőre. Ily módon ez sokkal inkább hivatás. Gyakran szoktam mondani, hogy roppant szerencsés dolog, ha valakinek – akár csak nekem – a munkája a hobbija. Mindenhez azonban nem elég a tehetség, kitartásra is szükség van – mondta köszöntőjében dr. Miseta Attila.

A program ötletgazdája, dr. Fedeles Tamás beszédében ugyancsak hangsúlyozta, a tehetség önmagában nem elegendő: a sikerhez kitartásra, szorgalomra, kreativitásra és az újdonságok iránti nyitottságra is szükség van. Ahhoz, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, szükség van olyan, nem csak anyagi, hanem szakmai és erkölcsi támogatásra is, amelyet úgy gondolom, a PTE oktatói témavezetőként folyamatosan próbálnak biztosítani. Ugyanakkor fontosnak gondolom, hogy legyenek olyan intézményi struktúrák, amelyek biztosítják azt a keretrendszert, amelyben valóban mindenki előremutató munkát tud végezni – mondta a rektorhelyettes.

A Pécsi Tudományegyetemen ebben a szellemben hozta létre azt az integrált tehetséggondozó programot, a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Programot, amely magában foglalja a korábban már működő TDK-műhelyeket, szakkollégiumokat, valamint új programként az ösztöndíjjal támogatott tehetséggondozási kezdeményezéseket. A program részeként olyan kiemelkedő ösztöndíjat, kedvezményes kollégiumi elhelyezést, tutori támogatást, egyéni készség- és képességfejlesztő szolgáltatásokat, valamint kiemelkedő szakmai lehetőségeket nyújt a hallgatók számára, amelyek segítik tehetségük kibontakoztatását, a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatóvá és kutatóvá válását. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez a rendszer sikeresnek bizonyult, hiszen a résztvevők példamutató teljesítményeket értek el.

A megnyitót követően oklevélátadó ünnepség keretében ismerték el a PTE Szinapszis+ Mentorprogram mentorainak és mentoráltjainak, valamint a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program hallgatóinak és oktatóinak tevékenységét.

Díjazott hallgatóink:

  • Dömös Norbert Viktor – angol-testnevelő tanár – Az alsó végtag stabilizációjának vizsgálata VR szimulációban
  • Gosztonyi Bence – Biológus MSc – Mezei pocok (Microtus arvalis) viselkedés-változásának vizsgálata rádiótelemetriás nyakörvek felhelyezésének hatására
  • Jurasits Bálint – Fizikus MSc – THz-es impulzusforrrás fejlesztése és vizsgálata
  • Kovács Tibor – Földrajz-történelem tanár – Pályaorientáció fókuszú mentorálások vizsgálata egy kistelepülési általános iskolában
  • Kugler Valentin Péter – Vegyész MSc – Homológia modellezett fehérje szerkezetek pontozása szemiempirikus QM alkalmazásával
  • Kúti Kamilla – Biológus MSc – Különböző ultraibolya tartományok hozzájárulása modellnövények B6 vitamin függő folyamataihoz
  • Majoros Ivett – Rekreáció MSc – Ponpomlányok vagy sportolók?
  • Minorics Nóra Dalma – Fizikus MSc- Halogénkötések számítógépes modellezése: kooperatív hatás jelenléte a választott modellezési eljárás függvényében
  • Pisch Henriett Vivien – Biológus MSc – Védett cickány fajok előfordulási valószínűségének időbeli dinamikája magassásos élőhelyen
  • Szabadkai Dárius Márk – Geoinformatika MSc – Periglaciális poligonok térképezése és morfometriai elemzése a Pannon-medencében
  • Szabó Júlia Írisz – Biológia BSc – Erdeiegér (Apodemus) fajok előfordulási mintázata intenzív művelésű agrártájban
  • Szücs Attila – Földrajz-testnevelő tanár – Az úszás, mint ciklikus mozgás hatása az állóképességre, egyensúlyra és funkcionális mozgásminőségre
  • Tápay Tamás Sándor – Informatika-matematika tanár – Vizbiztonság a köznevelésben
Felkészítő oktatók: Dr. Atlasz Tamás, Dr. Czégény Gyula, Dr. Eisner Tímea, Dr. Fábián Szabolcs Ákos, Horváth Gergely, Dr. Horváth Győző, Dr. Krizsán Gergő, Dr. Paragi Gábor Tamás, Prof. Dr. Szentpéteri József László, Dr. Prisztóka Gyöngyvér, Szünstein Máté, Dr. Váczi Márk

Az esemény keretében osztották ki a budapesti hivatalos átadón át nem vett OTDK70 kitűzők, a PSA témavezetői oklevelek, a Pro Scientia aranyérmeket, továbbá a 37. OTDK FiFöMa szekció ügyvezető elnöki feladatainak ellátásáért járó oklevél is. Az esemény hangulatát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatóinak zenei előadásai tették még ünnepélyesebbé.

A konferencia további részében a hallgatók négy párhuzamosan zajló szekcióban mutatták be a különböző tudományterületeken végzett kutatásaikat. A prezentációk jól tükrözték a program interdiszciplináris jellegét, valamint azt a magas szintű szakmai munkát, amely a mentorálási folyamat során valósult meg.

Forrás: PTE Hírcentrum