Frissítve

2023. máj. 17.

Szakmai gyakorlat

Áttekintés

A Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) 2010-től írják elő a képzés során teljesítendő szakmai gyakorlatot. A szakmai gyakorlatot akár egyhuzamban (nyáron), akár több alkalommal (legalább 1 hetes egységben) lehet teljesíteni. A teljesítés helye lehet vagy az intézmény által felajánlott gyakorlati képzőhely (egyetem, önkormányzat, kutató laboratórium, gyakorló iskola, stb.), vagy a hallgató által választott, a hallgató szakja szerinti intézet által befogadott intézmény. A gyakorlat teljesítését a hallgató a megfelelő igazolás, valamint egy beszámoló elkészítésével igazolja. A szakmai gyakorlati beszámolót a szakfelelős vagy az általa kijelölt oktató értékeli. A gyakorlat teljesítését a tanulmányi rendszerben a TO adminisztrálja.

A szakmai gyakorlat teljesítése az abszolutórium kiállításának feltétele!

Vonatkozó szabályzat, nyomtatványok

Teendők, a teljesítés folyamata

  • A hallgató egyeztet a szakmai gyakorlat teljesítésének időpontjáról, beosztásáról és helyszínéről az intézeti felelőssel (legkisebb teljesítési egység 1 hét).
  • A hallgató a kitöltött jelentkezési lapot és befogadó nyilatkozatot leadja a Tanulmányi Osztály ügyfélszolgálatán a gyakorlat kezdete előtt legalább 30 nappal.
  • A szakmai gyakorlat időtartama alatt kapcsolatot tart az intézeti felelőssel.
  • A gyakorlat befejezésekor a gyakorló hely igazolást állít ki a gyakorlat teljesítéséről, amit a hallgató az egyéb dokumentumokkal (beszámoló, szaktól függően munkaterv, képzési napló) együtt lead az intézeti felelősnek.
  • Az intézeti felelős értékeli a beszámolót.
  • A hallgató az igazolást leadja a TO-n.
  • A TO a teljesítést rögzíti a tanulmányi rendszerben.

A szakmai gyakorlatról készített beszámolót értékelő oktatók

  • Biológiai Intézet (szőlész-borász mérnöki szak): Hevér László tanársegéd
  • Biológiai Intézet (hidrobiológus mesterképzés): Dr. Móra Arnold egyetemi docens
  • Földrajzi és Földtudományi Intézet: Földrajz szak: Dr. Tésits Róbert egyetemi docens, Földtudományi szak: Dr. Sebe Krisztina adjunktus
  • Kémiai Intézet: Dr. Kollár László egyetemi tanár
  • Gazdaságinformatikus szak: Dr. Lendvai Tamás adjunktus
  • Programtervező informatikus szak: Kiss-Vincze Tamás tanársegéd