Tanérképző Főiskola 1965
Forrás: PTE TTK

Frissítve

2024. márc. 26.

A Kar története

anjou1367. Már harmincadik événél tart a százéves háború, már 14 éve pontot tett Boccaccio a Dekameron végére, még három év, és Amerikában az aztékok államot alapítanak - Nagy Lajos pedig szeptember l-én, V. Orbán pápa jóváhagyásával, Pécsett egyetemet alapít.

A Kar története

A PTE Természettudományi Karának jogelődjei részben a Nagy Lajos által 1367-ben alapított első magyar egyetem, illetve a pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, amelyet 1923-ban helyeztek át Pécsre. Természettudomány oktatás 1948-ban indult Pécsett, az akkor még önálló Pedagógiai, majd Tanárképző Főiskolán. 1982-ben a korábbi főiskola Tanárképző Karként a Jogtudományi Karral és a Közgazdaságtudományi Karral tagja lett az akkor létrehozott Janus Pannonius Tudományegyetemnek. Ettől kezdve indult meg a természettudományi képzések egyetemi szintre emelkedése, amelynek eredményeként 1992-ben a tanárképző kar szervezeti egységeiből alakult ki a Természettudományi Karunk, valamint a Bölcsészettudományi Kar.

Az 1910-es, 1920-as években elkészült, régi gimnáziumi épületegyüttes felújítása 1989-ben indult meg. Ennek eredményeként 1992-re felépült a BTK-val közös kari könyvtár és aula, majd 1993-ban új hallgatói és kutatói laborszárnnyal, 1994-ben és 1995-ben pedig felújított előadótermekkel, szemináriumi helyiségekkel és dolgozószobákkal gyarapodott a kar. 1997 nyarán adták át a sportcsarnokot és a modern uszodát magába foglaló új komplexumot. A TTK épületegyüttese kitűnő rekreációs lehetőségeket magában rejtő környezetben foglal helyet. A TTK-BTK Campus részét képezi az értékes Botanikus kert is.

A TTK-t hat intézet alkotja (Biológiai, Fizikai, Földrajzi és Földtudományi, Kémiai, Matematikai és Informatikai, valamint a Sporttudományi és Testnevelési Intézetek). A korábbi évek egyetemi képzései után 2006-ban alapképzési (B-, bachelor- BSc-) szakokon indult meg az oktatás. Ezek az alapszakok a természettudományi, az informatikai, valamint a testnevelés- és sporttudományi szakcsoportba tartoznak. 2009-től minden alapszakhoz tartozóan indítunk mesterképzést (M-, MSc-, master szakok). Négy Doktori Iskola (Biológiai és Sportbiológiai, Fizika, Földtudományok és Kémiai DI) működik magas hallgatói létszámmal.

A TTK a Dél-Dunántúli régió természettudományos kutatásainak és képzéseinek legfontosabb szellemi bázisa. Könyvtárunk a BTK-val közös állományú és mintegy negyedmillió kötetet számlál. Informatikai szolgáltatásokkal a kar jól felszerelt. A konferenciateremmel, előadótermekkel, szekciótermekkel, aulával, nagy befogadóképességű étkezdével és jó technikai háttérrel rendelkező kar kitűnő helyszíne rangos tudományos rendezvényeknek.

Világviszonylatban jegyzett, neves kutatók sora kötődik a Természettudományi Karhoz: Prof. Dr. Felinger Attila, Prof. Dr. Hebling János, Prof. Dr. Hideg Éva Olga, Prof. Dr. Kilár Ferenc, Prof. Dr. Kollár László, Prof. Dr. Radák Zsolt, csak néhányukat említve.

A TTK az elmúlt harminc évben kiemelkedő fejlődésen ment keresztül, jelentősen átalakult és bővült oktatási kínálata is. Az alap-, mester- és osztatlan képzéseken, valamint a doktori iskolákban a hallgatói létszám mintegy 2100 fő, az ország minden részéből érkeznek hozzánk a tanulni vágyók. Az oktatást 130 fő magas tudományos minősítésű oktató és kutató látja el a graduális és a posztgraduális képzési szinteken.