Frissítve

2024. febr. 8.

Mesterképzéseink (MSc)

A mesterképzésben (MSc – Master of Sciences) mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. Mesterképzésre az vehető fel, aki legalább egy alapképzési diplomával – vagy a korábbi képzési rendszer szerinti főiskolai/egyetemi diplomával – rendelkezik. A felvétel pontos követelményeit a felsőoktatási intézmények saját maguk határozzák meg.

A szakmai tudás elmélyítésére lehetőséget adó mesterképzések karunkon 4 félévesek. A diploma megszerzését követően ki lehet lépni a munkaerőpiacra, illetve jelentkezni lehet doktori képzésre, amely a tudományos fokozat megszerzésére készít fel.

Az előzetes kreditelismerési eljárást írásban, már a felvételi eljárás előtt célszerű kezdeményezni a felsőoktatási intézménynél.

Mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

Az előzetes kreditelismerési nyomtatvány itt letölthető.

A Természettudományi Kar az informatika és a természettudományok területén kínál mesterképzéseket az alábbi 10 szakon:

Alkalmazott matematikus

Az alkalmazott matematikus mesterképzés célja olyan szakemberek képzése, akik megalapozott elméleti, alkalmazott matematikai, informatikai tudással rendelkeznek. Képesek a szerzett tudást ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági, logisztikai, kommunikációs, pénzügyi, számítástudományi problémák elemzésére, modellezésére és megoldására alkalmazni. Továbbá a legjobbak képesek doktori képzés keretében elmélyíteni tudásukat.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Matematikai és Informatikai Intézet oldalán.

Biológus

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek a kísérleti és terepi kutatómunka során nyert eredmények kritikus elemzésére, kísérletek tervezésére. Ismerik a biológia különböző ágainak sajátos módszertanát legalább olyan mértékben, hogy az abban járatos szakemberekkel együttműködni legyenek képesek. A képzésben részt vett szakemberek alkalmasak arra is, hogy a kutatói életpályára felkészítő doktori iskolai képzésbe lépjenek.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Biológiai Intézet oldalán.

Fizikus

A képzés célja természettudományos szakemberek képzése, akik alkalmasak az alapvető természeti jelenségekben megnyilvánuló fizikai törvényszerűségek kísérleti tanulmányozására, azok elméleti értelmezésére, magas színvonalon képesek üzemeltetni a fizikai törvényeken alapuló eljárásokra és csúcstechnológiai folyamatokra alapozott berendezéseket, jártasak az informatika fizikát érintő területeiben, bekapcsolódhatnak alapkutatást végző, illetve alkalmazott fejlesztői csoportok tevékenységébe, bekapcsolódhatnak a fizika és határterületeinek felsőfokú oktatásába, a siker esélyével jelentkezhetnek PhD képzésre az egyetemek doktori iskoláiba.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Fizikai Intézet oldalán.

Földtudományi kutató

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a különböző geoszférák felépítésével, folyamataival kapcsolatos ismereteik birtokában képesek önálló tervező, irányító, szakértői munkakörök betöltésére a földtudományokhoz kapcsolódó tudományos kutatásokat végző, a földtudományok eredményeit alkalmazó és továbbfejlesztő munkahelyeken, kutató-fejlesztő intézetekben és szakigazgatási szervekben. Alkotó módon képesek bekapcsolódni az ipar, a mező- és erdőgazdaság, a vízügy, a települési önkormányzatok, valamint a természetvédelem területén jelentkező földtudományi szakképzettséget igénylő feladatok megoldásába.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Földrajzi és Földtudományi Intézet oldalán.

Gazdaságinformatikus

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik képesek az üzleti folyamatok megértésére, a problémák feltárására és az információkezelést érintő megoldások kidolgozására. Továbbá alkalmasak a folyamatokat támogató ICT rendszerekkel szemben támasztott igények felismerésére, fejlesztésre és az alkalmazások menedzselésére, valamint kutatási-fejlesztési feladatok ellátására és PhD képzés keretében való továbbtanulásra.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Matematikai és Informatikai Intézet oldalán.

Geográfus

Olyan okleveles geográfusok képzése, akik felkészültek az alapvető természeti, technikai és társadalmi jelenségekben megnyilvánuló földrajzi törvényszerűségek megértésére, ezek alapján eredeti szakmai gondolatok kifejlesztésére és alkalmazására (beleértve a kutatást is), az eredmények bemutatására, szakértők és nem szakértők felé történő kommunikálására. Más szavakkal, az okleveles geográfus képes a térbeli folyamatok elemzésére és szintézisére, képes arra, hogy értelmezzen, alkalmazzon és alkosson modelleket a térbeli folyamatok leképezésére, valamint ezek alapján prognózisok megalkotásában való közreműködésre.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Földrajzi és Földtudományi Intézet oldalán.

Geoinformatika

A geoinformatika mesterképzés célja olyan geoinformatikus szakemberek, kutatók, elemzők képzése, akik a földrajzi térszemléletre, valamint a természettudományos, matematikai, informatikai és angol nyelvi alap- és gyakorlati ismereteikre alapozva, képesek a geoinformatika tudomány alkotó művelésére. Felkészültségük alapján a geoinformatikusok képesek a földrajzi helyhez kötődő, térbeli jelenségek, folyamatok és információk értelmezésére, valamint képesek problémamegoldási, tervezési, fejlesztési, üzemeltetési, irányítási és tanácsadási feladatok ellátására a geoinformatikai rendszerek, a döntéstámogató rendszerek és a szakértői rendszerek működtetésében.

Szakleírás
További információ a Földrajzi és Földtudományi Intézet oldalán.

Hidrobiológus

A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik megszerzett természettudományi, mezőgazdasági, matematikai és informatikai alapismereteik és a hidrobiológia legfontosabb fogalmainak, alapvető összefüggéseinek és a szakirányok szerinti speciális ismereteinek birtokában képesek a kísérleti és a terepi munka során nyert eredmények kritikus elemzésére, valamint kutatási és fejlesztési célú feladatok megtervezésére, megoldására és értékelésére. Megfelelő ismeretekkel rendelkeznek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatásához.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Biológiai Intézet oldalán.

Vegyész

A képzés célja a szakterület, a gazdaság és a munkaerőpiac igényeinek megfelelően olyan vegyészek képzése, akik szakterületükön megszerzett magas szintű elméleti és gyakorlati kémiai ismeretekkel, a rokon szakterületeken (pl. matematika, fizika, informatika, szakmai idegen nyelv) megfelelő szintű alaptudással rendelkeznek. A tanulmányaikat befejezett vegyészek alkalmasak a választott tudományterületükön kezelhető feladatok és problémák önálló tanulmányozására és megoldására elsősorban a kutatás és a műszaki fejlesztés területén, valamint anyagok előállítására és kémiai átalakítására, azok minőségi és mennyiségi vizsgálatára, szerkezetük meghatározására.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Kémiai Intézet oldalán.

Rekreáció

A képzés célja rekreáció menedzser szakemberek képzése, akik az aktív, egészségorientált szabadidő kultúra kialakításán keresztül képesek a lakosság életmódját pozitív irányba befolyásolni, és ezáltal hatékonyan hozzájárulni a különböző célcsoportok és egyének életminőségének javulásához. Továbbá képesek a vezetői, irányítói, menedzseri és tanácsadói szerepek, feladatkörök betöltésére a sport, kiemelten a szabadidősport, valamint a rekreáció és az egészségfejlesztés területén sportszervezetekben, egészségügyi, szociális, nevelési-oktatási intézményekben, illetve civil szervezetekben. A szakon végzettek felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

Szakleírás Felvételi témakörök
További információ a Sporttudományi és Testnevelési Intézet oldalán.