MTA oklevélátadó
Forrás: Magyar Tudományos Akadémia

Frissítve

2023. márc. 29.

Tudomány

2023. március 29., 18:52

Az MTA új doktorait köszöntötték - Dr. Pap Margit vehette át oklevelét

MTAoklevél

Nyolcvankét kutató nyerte el 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet, köztük kollégánk Dr. Pap Margit. A kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók kedden vehették át az MTA Székház Dísztermében a rangos cím megszerzését igazoló oklevelet.

"Az MTA doktora cím Akadémiánk egyik legnagyobb becsben tartott, hagyományos értéke" – mondta köszöntőjében Freund Tamás. Az MTA elnöke idézte az Akadémia küldetését, amely kimondja: „az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt.”

A PTE Természettudományi Karáról Dr. Pap Margit, a Matematikai és Informatikai Intézet intézetigazgató egyetemi tanára vehette át oklevelét. Értekezésének címe: “Hyperbolic Wavelet Transforms and Applications”.

Pap Margit MTA

Intézetigazgató Asszonynak szívből gratulálunk és további szakmai sikereket kívánunk!

Értekezésének absztraktja az alábbi linken olvasható.
Az MTA összefoglalója az alábbi linken olvasható.