Elhunyt Dr. Schweitzer Ferenc professzor

gyászhír

A PTE Természettudományi Kara, valamint a Földrajzi és Földtudományi Intézet mély megrendüléssel értesült arról, hogy 2023. március 6-án, életének 84. esztendejében elhunyt Schweitzer Ferenc professzor úr, az MTA doktora, a Földrajztudományi Kutatóintézet nyugalmazott igazgatója. a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja, a magyar geomorfológia és negyedidőszak-kutatás meghatározó képviselője.

Pécshez, a Természettudományi Karhoz és a Földrajzi Intézethez évtizedes kapcsolat fűzte, hiszen Ormos Mária rektor 1992. június 10-én nevezte ki másodállású egyetemi docensnek a JPTE Természetföldrajz Tanszékére. 1996-ban habilitált, és utána nyugalmazásáig egyetemi tanárként dolgozott a karon. Szigorúan másodállásúként, de aligha volt még egy olyan „lejáró professzor”, aki nála többet tett volna a pécsi földrajzért.

A Felvidék déli peremén született, majd Szegeden és Budapesten tanult. Schweitzer Ferenc az 1990-es évek elején Tóth József hívó szavára érkezett a Mecsek aljára, hogy segítsen az egyetemi intézetté szervezett főiskolai tanszék átalakulásában. Akkor már jelentős kutatói életút állt a háta mögött. Egyetemistaként részt vett a vértesszőlősi előember-telep feltárásában és a kutatást vezető ősrégész, Vértes László visszaemlékezései szerint egyike volt azoknak az ifjaknak, akik megtalálták a csont- és eszközmaradványokat, még ha ennek dicsősége később – néha ilyen a kutatói sors – ismert professzorának jutott. Talán ez az epizód is hozzájárult ahhoz, hogy később saját tanítványai előmenetelét minden másnál fontosabb céljának tekintette.

1966-ban, más források szerint már 1964-ben lesz az akkor még az MTA égisze alatt működő Földrajztudományi Kutatóintézet munkatársa és az is maradt teljes aktív pályafutása során. Geomorfológus volt, a hazai természetföldrajz legnemesebb hagyományainak folytatója, aki mindenekelőtt a terepen érezte otthon magát. Jelentős képzelőerővel látta és hihetetlenül szuggesztív módon láttatta nem csak a tájat és azt létrehozó folyamatokat, hanem az ősföldrajzi környezetet, azt, hogy miképpen nézhetett ki környezetünk néhány millió évvel ezelőtt. Kutatásai kezdetben az édesvízi mészkövekkel, vagyis a travertínókkal foglalkoztak. Érettebb kutatóként spektruma kibővült, központjába a Kárpát-medence harmad- és negyedidőszaki felszínfejlődésének komplex kérdései kerültek, különös tekintettel a száraz periódusokra. Életművének felületes ismerői is hallottak már a „dreikanterekről”, vagyis a Magyarországon megtalált sivatagi mázas kavicsokról, de foglalkoztatták a vörös agyagok, a teraszfejlődés és a löszképződés problémái és jelentős hozzájárulása volt a Paksi Atomerőmű földrengésveszélyességével kapcsolatos adatok értelmezésében.

Pécsre azzal a mandátummal érkezett, hogy tematikusan és módszereiben is megújítsa a természetföldrajzi kutatásokat és hogy végre a katedrán is hasznosítsa kutatóként felhalmozott tudását. Magyarország természetföldrajzáról szóló előadásai legendásak voltak. Kivételes tehetsége volt hozzá, hogy a felszínfejlődési folyamatok vitatott kérdéseit izgalmas rejtélyekként mutassa be a hallgatóságnak, amelyek csak arra várnak, hogy a felkészült kutatók a mozaikdarabokat összeillesztve felismerjék a teljes képet. Ezek a „rejtélyek” vonzották a tehetséges hallgatókat: hamarosan megszületett a Schweitzer-huszárok legendája, ahogy tanítványai első generációját előbb a hátuk mögött, majd büszkén felvállalva nevezték. Az évek múltak, újabb és újabb tanítványok érkeztek és indultak sokszor tovább a kutatóintézet vagy más tanszékek felé. Általuk, rajtuk keresztül talán még nagyobb hatást gyakorolt a pécsi és a hazai földrajzra, mint közvetlenül, kutatási eredményei révén.

Annak ellenére írjuk ezt, hogy életében nem kerülte el a siker és a megtiszteltetés. 1993-ban az MTA doktori címmel koronázza meg addigi előmenetelét. Tudományos munkásságát többek között a Munka Érdemrend Ezüst fokozatával (1987) Lóczy Lajos éremmel (1995) Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjével (2004) ismerték el. Külön örömünkre szolgál, 2004-ben a Prinz Gyula Díj kitüntetettjeinek sorában üdvözölhettük. Számos hazai és nemzetközi szervezetben viselt fontos tisztséget, 2001-óta a Magyar Földrajzi Társaság tiszteleti tagja volt. Tudósként sosem habozott kivenni a részét a szervezési-vezetési feladatokból és a földrajztudomány érdemeinek elismerésével kapcsolatos küzdelmekből. 1988-tól az MTA FKI egyik tudományos osztályvezetője, 1993-tól igazgatóhelyettese, 1997 és 2009 között pedig igazgatója volt, nehéz, turbulens időszakban igyekezett megőrizni intézete stabilitását, kohézióját, értékeit.

Nekünk, pécsi oktatóknak és kutatóknak, még azoknak is, akik szakmailag nem kerültek közel az általa kutatott témákhoz, nagyon fontos professzori és kutatói szerepmintát adott, példaképpé vált. Mindig csapatban gondolkodva, bizalommal és féltő gondoskodással nevelte tanítványait geográfussá, kutatóvá és emberré. Professzor úr, aki most végleg megpihent egy dolgos és eredményes élet után, olyan humanista örökséget hagyott maga után, amely még évtizedes távlatban is iránymutatásul szolgál majd tanítványainak – a földrajz és a kávé iránti szenvedélye is.

Nyugodjék békében!

Dr. Pirisi Gábor
egyetemi docens
Földrajzi és Földtudományi Intézet

Schweitzer Ferenc professzor úr életpályájára az ELKH CSFK honlapján emlékeznek: http://www.mtafki.hu/nyitolap.html#hirek