körber-ttk szerződés
Forrás: Csortos Szabolcs

Frissítve

2023. febr. 10.

Oktatás

2023. február 10., 9:22

Együttműködést kötött a Körber Hungária Kft. és a Kar

együttműködésoktatás

Erősíti az oktatási és a kutatási együttműködését a Körber Hungária Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara. A csütörtökön aláírt megállapodás értelmében a Körber többek között informatikai kurzusokkal, szakmai gyakorlati helyekkel és egy tanterem modernizálásával támogatja a karon folyó oktató munkát.

Az együttműködés egyik kulcsterülete az innováció. „Szeretnénk kiszélesíteni a kar kutatási-fejlesztési tevékenységét a Körberrel közösen indított, új projektekkel. Ennek révén integrálni tudjuk a szakmai és piaci ismeretanyagukat a tudományos közegbe, és olyan eredményeket elérni, amelyekből mind mi, mind a gyár profitálhat. Ezek adott esetben konkrét versenyelőnyt hozhatnak a felek számára” – vázolta a terveket Dr. Trócsányi András, Karunk dékánja.

Körber-ttk aláírás

Zalay Buda, a Körber Hungária HR és Kommunikációs szegmensvezetője köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a Körber számára presztizs értékű az, hogy jelen legyen a Pécsi Tudományegyetemen.

Az egyik terület, amelyben a Körber szakemberei szerepet vállalnak, természetszerűen az oktatás. A gyár informatikai szakembereinek részvételével több olyan kurzus indul, amelyeken nagyvállalati IT megoldásokról és az SAP vállalatirányítási rendszerről tanulhatnak a hallgatók. Lesznek tematikus szakmai előadásokkal egybekötött üzemlátogatások és diplomamunkák, de tudományos diákköri dolgozatok témavezetését és bírálatát is megvalósítják az együttműködés keretében. Mindezek mellett a Körber informatikai szakmai gyakorlati programot is indít, amelynek révén hatékonyabban valósulhat meg a gyakorlati tudás integrálása az informatika területéhez tartozó szakok (gazdaságinformatikus BSc és MSc, programtervező informatikus BSc) oktatásába.

Az eseményen készült fotók és az UnivPécs beszámolója az alábbi linken tekinthető meg.