Jubileum 650 25 éves a TTK

A Magyar Tudományos Akadémia pályázatot hirdet a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra

2013. február 28., 10:31

Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére való felkészülés elősegítése. Pályázat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban.

Pályázók köre

Magánszemélyek, kutatók. Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki:

  • magyar állampolgár
  • PhD, illetve azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkezik a pályázat benyújtásakor
  • a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be
  • kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik

Pályázhat nem magyar állampolgár is, ha kutatási témája magyarországi vagy a magyarsággal kapcsolatos kutatási feladathoz kötődik.

A pályázat részletei

  • Az ösztöndíj határozott időre – 1, 2 vagy 3 évre – szól
  • 2013-ban havi bruttó összege 124 500 Ft.
  • 2013-ban az elnyerhető ösztöndíjak tervezett száma: 180. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesültek, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma: 36
  • A pályázatok elbírálásáról 2013. június 7-ig kapnak értesítést a pályázók
  • A pályázatot elnyert kutatók 2013. szeptember 1-jétől részesülnek ösztöndíjban

A pályázat benyújtása

Pályázni az MTA Titkárság Informatikai Főosztálya által üzemeltetett elektronikus pályázati rendszer felhasználásával kell. A pályázat csak akkor érvényes, ha az előírt dokumentumokat 1 példányban, személyesen vagy postai úton is eljuttatja az alábbi címre: MTA Doktori Tanács Titkársága, 1051 Budapest, Nádor u. 7.

Rögzítési határidő: 2013. március 27. 16 óra

Információ: az MTA honlapján

Forrás: PályázatMenedzser.hu