Jubileum 650 25 éves a TTK

MTA Posztdoktori kutatói program 2015

2015. január 15., 10:45

Az Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívást tesz közzé az MTA Posztdoktori Kutató Programjában posztdoktori támogatás elnyerésére az MTA-kutatóhálózatban, valamint magyarországi egyetemeken magyarországi és külföldi kutatók számára.

A program célja az MTA kutatóközpontjaiba, kutatóintézeteibe, valamint a magyarországi egyetemeken működő kutatócsoportjaiba (beleértve a Lendület kutatócsoportokat is) 24 hónapnyi határozott idejű foglalkoztatás biztosítása magyar és külföldi kutatók számára posztdoktori kutatásra a természettudományok, az élettudományok, valamint a humán-és társadalomtudományok területén.

A posztdoktori kutatás az MTA kutatóközpontjaival, kutatóintézeteivel – egyetemi kutatócsoport esetén az MTA Támogatott Kutatócsoportok Irodájával – létesített, teljes munkaidejű foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében végezhető.

Pályázhatnak, azok kutatók, akik 2010-ben vagy azt követően szereztek doktori (PhD vagy DLA), illetve azzal egyenértékű tudományos fokozatot, megfelelő kutatási tapasztalattal rendelkeznek, továbbá e pályázat keretében való foglalkoztatásuk kezdetekor nem töltik be a 35. életévüket.

A pályázati támogatás összege:

  • havi bruttó 300.000 Ft,
  • utazási és lakhatási támogatás, Európán belüli országból érkező és magyarországi kutatók esetében összesen legfeljebb évi 600.000 Ft, Európán kívüli országból érkező kutatók esetében összesen legfeljebb 1 200 000 Ft összegben.

A pályázati felhívásról további információ kérhető az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztály postdoc címen, illetve a +36 1 411 6258 telefonszámon.

Pályázati határidő: 2015. március 4. 12:00 óra

A pályázat ide kattintva elérhető az MTA honlapján.