Folytatódik a Szulejmán projekt

2019. június 24., 10:14

Tovább folytatódik a szigetvári szőlőhegyen Szulejmán szultán sírkomplexumának kutatása dr. Pap Norbert, a Földrajz és Földtudományi Intézet egyetemi tanárának vezetése mellett.

2019. májusában újrakezdődtek a Szulejmán szultán halálának helyén kialakult sírkomplexum és zarándokváros feltárási munkálatai. Az egykor erőddel védett, türbéből, dzsámiból és derviskolostorból álló együttes feltárása a végéhez közeledik. Év végére befejeződik a régészeti és földtudományi módszerekkel zajló, 2013-ban kezdődött kutatási folyamat. A következő évtizedekben már egy európai jellegű és nemzetközi jelentőségű kulturális turisztikai központ is létrejöhet az ország egyik legszegényebb és legelmaradottabb térségében a türbe körül.

Dr. Pap Norbert kutatásvezető irányítása mellett a PTE munkatársai május óta végzik a derviskolostor déli szárnyának feltárási munkálatait. Karunkról a Földrajz és Földtudományi Intézetből Kitanics Máté, Szalai Gábor és Gyenizse Péter vesz részt a projektben.

Mint ismeretes, a 2013-ban kezdődő kutatás során előbb a türbe tágabb térségének lehatárolása történt meg. 2014-ben a műszeres vizsgálatok révén sikerült meghatározni a főbb épületek alapfalait, 2015-ben pedig feltárásra került az első épület, amelyről december 8-án egy budapesti sajtótájékoztató során jelentették be a magyar és török illetékesek, hogy az a szultán mauzóleuma volt. 2016-ban a dzsámit, 2017-ben pedig a derviskolostor fő részeit sikerült kiásni.

Az eredmények nyomán a terület előbb állami védettséget kapott, majd 2017-ben egy kormányhatározat rendelkezett arról, hogy a komplexum területét állami tulajdonba kell venni, a kutatásokat belátható időn belül be kell fejezni és a helyszínt elő kell készíteni egy kulturális turisztikai központ létesítésére.

A jelenlegi kutatások a derviskolostor még fel nem tárt déli szárnyára irányulnak. Az év során még további feladatokat is el kell végezni: a kaszárnya épületének azonosítását, az erődítmény több pontjának megvizsgálását és a zarándokközponthoz tartozó civil település azonosítása is még a feladatok listáján van.

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Bővebb információk »

Rendben