Dr. Jakab Ferenc tartott előadást az MTA-n a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

2020. november 9., 9:39

A Magyar Tudományos Akadémia az idei évben is tudományos szaktekintélyekkel és napjaink fontos kérdéseivel várja az érdeklődőket a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett előadássorozatra, november 3-30. között.

2020. november 4-én tartott előadásában Dr. Jakab Ferenc dékánhelyettes a következő, a járványhelyzet kapcsán megválaszolatlan kérdések végére igyekezett pontot tenni: „Hol tartanak a kutatók a vakcinafejlesztésekben, a koronavírus genetikai állományának vizsgálatában, valamint a fontosabb gyógyszer- és hatóanyag-tesztelésekben?”

Előadásában többek között elmondta, hogy „világjárvány idején a vezető gyógyszergyárak, biotechnológiai laboratóriumok versenyt futnak az idővel és képletesen egymással is, hogy mielőbb hatékony védőoltást fejlesszenek. A vakcinafejlesztések gyorsasági rekordját a mumpsz tartja 4 évvel, viszont vannak olyan vírusok, pl. a HIV, amelyek ellen több évtizede sem sikerült hatékony védőoltást kifejleszteni.

Ehhez képest a SARS-CoV-2 elleni védőoltások fejlesztésében már az elmúlt háromnegyed évben is hatalmas előrelépések történtek. A világon zajló mintegy 180 védőoltás-fejlesztési projektből 6-8 az utolsó klinikai kísérleti fázisban tart, ami azt jelenti, hogy a nem túl távoli jövőben, a megfelelő ellenőrzési eljárásokat követően törzskönyvezett vakcina lesz belőlük.

A vírus megjelenése után nem sokkal megkezdődött a terápiában alkalmazható gyógyszerek utáni kutatás is: egyrészt vizsgálják az újonnan szintetizált, még kutatási fázisban lévő vegyületeket, másrészt „újragondolják” a meglévő gyógyszerkincset.”

Forrás: MTA

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.
Bővebb információk »

Rendben