Jubileum 650 25 éves a TTK

Büszkeségeink az Olimpián

2012. június 20., 15:48

A PTE TTK Testnevelés és Sporttudományi Intézetének hallgatói, Csoknyai László cselgáncs, Módos Péter birkózás és Sors Tamás úszás sportágakban már számos  nemzetközi sporteseményen bizonyították tehetségüket, jelenleg a londoni Olimpiára készülnek. Büszkék vagyunk hallgatóinkra és sok sikert kívánunk.

Módos Péter

Módos PéterMódos Péter Szigetváron kezdte 5 éves korában a birkózást (nagypapája Módos János és nagybátya Módos Csaba kezei alatt). Első érmét 1992-ben nyerte egy Mozsgón megrendezett területi gyermek versenyen. Sport teljesítményének köszönhetően tanulmányait a Budapesti Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium, Mr. TUS birkózóiskolájában végezte. Ekkor került be a korcsoportjának válogatottjába. Bacsa Ferenc, Struhács György és Takács Ferenc válogatott edzők kezei alatt, ifjúsági válogatott lett, bár ekkor még szabadfogásban, indult élete első világversenyén a Kadet Európa Bajnokságon. A következő évben már Bulgáriában megrendezett Európa Bajnokságon dobogóra álhatott, a 42 kg-osok között, kötöttfogásban Európa bajnoki bronzérmet szerzett. Ez volt a szigetvári birkózó első világversenyen szerzett érme. Azóta szinte minden évben éremmel tért haza a korcsoportos világversenyekről. A 2006-ban Szombathelyen, valamint a 2007 Belgrádban megrendezett Junior Kötöttfogású Európa Bajnokságon már a dobogó legfelső fokára állva hallgathatta a magyar himnuszt. Két utánpótlás világbajnokságon 2005-ben (Vilnius) és 2006-ban (Guatemala City) harmadik helyezést szerzett. Utolsó éves juniorként már a felnőtt válogatottban vett részt a Csapat Világ Kupán. 2008-tól a felnőtt válogatott tagja. A 2008-as finnországi Felnőtt Kötöttfogású Európa Bajnokságon hívta fel magára a nemzetközi szakemberek figyelmét, ahol bronzérmet szerzett. A Novi Sad-on rendezett olimpiai kvalifikációs versenyen bronzérmet szerzett. Felnőtt mezőnyben 2010-ben Európa bajnoki bronzérmet szerzett, a világbajnokságon 5. helyezést ért el. Pályafutása egyik legnagyobb sikerét a 2010-ben Bakuban megrendezett Golden Grand Prix Finale-n (kisvilágbajnokság) érte el, ahol aranyérmet szerzett. 2011-ben Törökországban megrendezett felnőtt világbajnokságon az 5. helyen fejezte be a küzdelmeket és mivel a világbajnokság kvalifikációs verseny volt, a XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékokra kvótát jelent számára, éremesélyesként utazhat a Londoni Olimpiára. Az olimpia éve reményteljesen kezdődött, a 2012-es Felnőtt Kötöttfogású Európa Bajnokságon ezüstérmet szerzett, csakúgy, mint a 2012-es Magyar Arany Nagydíjon. A felnőtt válogatott versenyző sportpályafutása kezdete óta szigetvári színekben szerepel a mai napig.

Sors Tamás sportszervező szakos hallgató

Sors TamásFiatal kora óta részt vesz hazai és nemzetközi versenyeken, 15 éves korában a 2006 évi Világbajnokság legfiatalabb érmese volt, világcsúcs közeli idővel. 2007-ben 100 m pillangón világcsúcsot úszott. Az épek versenyein is eredményesen szerepelt, a Magyar Ifjúsági Úszóbajnokságon az ANK bronzérmes váltójának tagja volt. 2008-ban a Peking-i Paralimpián a magyar csapat egyetlen aranyérmese volt, 100 m pillangóúszásban Paralimpiai Bajnok lett, új világ- és paralimpiai csúccsal. Két bronzérmet nyert (100 m gyors és 400 m gyors), új Európa csúcsot úszott 100 és 50 m gyorson, világcsúcsot javított a 400 m gyors elődöntőjében. 2009-ben a Reykjavik-i Európa Bajnokságon négy számban indult és mind a négy számból aranyérmet szerzett. 2009 novemberében a Rio de Janeiro-i Rövidpályás Világbajnokságról egy arany és három ezüstéremmel tért haza. 2010-ben az Eindhoven-i Világbajnokságon egy aranyérmet szerzett. 2011-ben a berlini Európa Bajnokságon egy aranyat és kettő ezüstérmet nyert. Összes aranyérmét 100 m-es pillangóúszásban szerezte. Ebben a számban hat éve ranglista első, a Londoni Paralimpiai játékokon ebben a számban a leg esélyesebb.

Edzője Dr. Petrov Anatolij

Dr. Katics László

Dr. Katics LászlóDr. Katics László a PTE TTK Testnevelés- és Sporttudományi Intézet egyetemi docense 2009-től megbízási szerződés alapján a 2012-es Olimpiai Játékokig a magyar felnőtt judo válogatott erőnléti edzője.

Az eltelt időszakban, különböző világversenyeken (EB, VB, VK, Grand Prix, Grand Slam) több érmes helyezést elért felnőtt sportoló erőnléti felkészítését irányította, illetve jelenleg is végzi.

Kiemelkedőbb eredmények:

Felnőtt EB. Tbilisi (2009)Ungvári Miklós 1. helyezés
Felnőtt EB. Tbilisi (2009)Csernoviczki Éva 2. helyezés
Felnőtt VB. Rotterdam (2009)Ungvári Miklós 3. helyezés
Felnőtt VB. Tokyo (2010)Mészáros Anett 2. helyezés
Felnőtt EB. Bécs (2010)Csernoviczki Éva 2. helyezés
Felnőtt EB. Bécs (2010)Mászáros Anett 1. helyezés
Felnőtt EB. Bécs (2010)Ungvári Miklós 2. helyezés
Felnőtt EB. Bécs (2010)Ungvári Attila 3. helyezés
Felnőtt EB. Isztanbul (2011)Ungvári Miklós 1. helyezés
Felnőtt EB. Isztanbul (2011)Csernoviczki Éva 2. helyezés
Felnőtt VB. Párizs (2011)Csernoviczki Éva 3. helyezés
Felnőtt EB. Cseljabinszk (2012.)Csernoviczki Éva3. helyezés
Számtalan érmes helyezés judo (VK, Grand Prix, Grand Slam) versenyeken.

Dr. Katics László 2012-től a Magyar Vízilabda Szövetség felkérése alapján a magyar junior vízilabda válogatott erőnléti felkészítését is irányítja.