Jubileum 650 25 éves a TTK

Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozója

2014. október 1., 8:54

A PTE TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézete rendezi meg a 2014/2015-ös tanévben az országos szintű, 63. Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját (SHS), október 3-4-én.

SHS 20141952 óta minden évben megrendezésre kerül a felsőfokú sportszakember képzésben résztvevő intézmények sportversenye, amelynek elődjét „Spartakiád” néven a Pécsi Pedagógiai Főiskola Testnevelési Tanszéke indította útjára. A sportesemény jelentős sportértéke mellett a szakemberképzésben résztvevők közötti szakmai, baráti kapcsolatok ápolását is szolgálja. A rendezvény középpontjában a sportversenyek és mérkőzések állnak, ahol eldől a helyezések végső sorrendje.

A TTK Sporttudományi és Testnevelési Intézet által szervezett sportrendezvényen a házigazda Pécsi Tudományegyetemet sportszakos hallgatói képviselik. A találkozón további hat egyetem (Eötvös Lóránt Tudományegyetem, Budapest; Eszterházy Károly Főiskola, Eger; Nyíregyházi Főiskola; Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely; Testnevelési Egyetem, Budapest; Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar) sportoló hallgatói vesznek részt, közel 300 fővel. A 63. Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját ebben az évben az atlétika, a torna, az úszás, a női kosárlabda, a férfi kézilabda és a férfi röplabda sportágakban rendezzük meg.

További információ:

Hajduné Dr. László Zita
adjunktus, SHS szervező
Telefon: 24881