Jubileum 650 25 éves a TTK

Kiemelkedő sikerek a vívó MEFOB-on

2016. április 12., 10:10

2016. április 1-3. között került megrendezésre a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében - a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megbízásából - az egyetemi-főiskolai országos vívó bajnokság.

A PTE-PEAC vívói ezúttal 2 arany és 2 ezüstérmet szereztek.

Férfi párbajtőr egyéni és csapat

A férfi párbajtőr egyéni verseny teljes pécsi fölényt hozott, hiszen a döntőt Peterdi András és Berta Dániel vívták, a szoros csatából András került ki győztesen (mindketten a TTK testnevelő-edző szakos hallgató).

A versenyszámban Hesz Krisztián a 8., Uzsaly János a 28. lett.

A négy fiú ezt követően csapatban is ringbe szállt, mely küzdelemben első lépésben az Óbudai Egyetem 2. csapatát 45/18-ra, a Szegedi Tudományegyetem vívót 45/16-ra, majd a döntőben a Műszaki Egyetem vívóit 45-38-ra győzték le, ezzel elhódítva a bajnoki címet.

Női párbajtőr egyéni és csapat

A párbajtőröző lányok ezúttal a két TTK-n tanuló tuniszi válogatott versenyzővel együtt léptek pástra, a 26 fős mezőnyben Maya Mansouri 4. lett, Hajdu Réka 11., Dorra Ben Jaballah 16., Lamberti Anna 21.

A lányok a csapatversenyben 45/31-re legyőzték a Debreceni Egyetem második csapatát, a BME vívóit 45/43-ra, majd a döntőben Nemzeti Közszolgálati egyetem versenyzői előtt hajtottak fejet, így a dobogó második fokára állhattak fel.

Gratulálunk az elért eredményekhez a versenyzőknek és az edzőknek!

A képre kattinva fotógaléria nyílik.