Jubileum 650 25 éves a TTK

Gyermeknapot szervezett a Földrajzi Intézet

2012. május 25., 9:57

Május 19-én hagyományteremtő szándékkal gyermeknapot szervezett a Földrajzi Intézet.

Kivételesen a legifjabb korosztály vette birtokba május 19-én szombaton az A és B épület közötti ligetes területet, ahol máskor előadásról szabadult bölcsészek szippantanak némi friss levegőt. A Földrajzi Intézet népes csapatában többségében vannak a fiatalok: így talán nem meglepő, hogy nem kevesebb, mint 44 gyereket írtak össze a pár hetestől egészen 12 éves korig bezáróan. Többek kezdeményezése nyomán Gálosi-Kovács Bernadett irányításával, hagyományteremtő szándékkal nekik szerveztük az első intézeti gyereknapot. Természetesen, alig leplezett célunk volt az is, hogy a kedves szülők is találkozzanak kötetlenebb formában is – csapatépítés, ha úgy tetszik.

Szerencsére a kar meteorológusai tették a dolgukat és verőfényes igazi májusi idővel kápráztattak el minket, semmi sem akadályozta a programok megtartását. Volt itt zenekar, légvár, kézműves sarok, arcfestés, az állatkertből hoztak ismerkedni lámát, ormányos medvét és gabonasiklót – csak a természettudományos érdeklődés felkeltése végett – és természetesen voltak közös játékok, vetélkedők is. A legnagyobb sikert – persze főleg a fiúk körében – a kivonuló tűzoltó- és mentőautók aratták.

Összességében nagyon vidám és jól sikerült rendezvény volt, ez úton is köszönjük mindazok segítségét, akik hozzájárultak a sikerhez!

Képek a gyermeknapról